Bíborka

Bíborka

Bíborka 2021. július közepén született félhosszú szőrű kisleány, aki nagyon rossz körülmények közül 2 testvérével együtt került a gondozásunkba 5 hetesen. Hála az életkoruknak megfelelő minőségi eledelnek, a tiszta és biztonságos körülményeknek és a gondos orvosi ellátásnak, a testvérek életben maradtak és gazdikereső korba léptek. Bíborka a legkisebb a csapatban és betegesebb is volt, mint a testvérei. Cicanáthára kezeltük és az oltási programot is miatta toltuk el, amíg biztosak nem lettünk abban, hogy nem oltunk rá valamilyen betegségre. Sokáig kellett szemcseppezni, de most már teljesen egészséges 
Bíborka korának megfelelő fejlettségű, de picit félénkebb, visszafogottabb, mint a fivérei. Természetesen benne van a bandázásban, de egyedül is ellabdázgat vagy pöckölgeti a szöszöket a lakásban. Nagyon nehezen viseli az emberi érintést, egyelőre menekül a simogatás elől. De ez a viselkedés egyke cicaként, saját gazdival és sok türelemmel megfordítható. Az oltásait és a chipet már megkapta és már az ivartalanításon is átesett. FIV/FELV tesztje negatív lett. Kizárólag benti tartással költözhet gazdihoz. Érdeklődni lehet: 70/362-8958

  • Születési dátum: 2021 július
  • Ivar: Nőstény
  • Ivartalnított: Igen

Érdeklődés

70/362-8958

Élethang Alapítvány

ÉletHang Természetvédő és Állatmentő Alapítvány

EMAIL

info@elethangalapitvany.hu
(kérjük írjon e-mailt vagy a gyorsabb elérhetőség miatt írjon facebook elérhetőségeink valamelyikén)

TELEFONSZÁM

+36 70 362 8958

BANKSZÁMLASZÁM

OTP Bank Nyrt. 11705008-29915941
SWIFT azonosító(BIC): OTPVHUHB
IBAN: HU42 11705008-29915941-00000000

ADÓSZÁM: 

18338946-1-13
Adó 1%-ra már jogosultak vagyunk!

Írj nekünk!

KOSÁR

FIZETENDŐ

Rendelés értéke

0