Csapatunk
Alapítványunk tagjai lehetőségükhöz, szabadidejükhöz mérten próbálnak segíteni a rászoruló kutyákon és cicákon. Mi is ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk mint bárki más: család, munka és egyéb teendők mellett teszünk az állatvédelemért.
"Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt."
John Muir
Bagó Zsuzsanna
Az állatok iránti rajongásom egészen pici korom óta megvan. Van egy babakocsis fényképem, amikor még járni sem tudtam, de kerekre tágult szemmel bámulok egy cica után, a szám csodálkozó Ó-t formál és a kezemmel a cica után mutatok. Talán valamikor ott kezdődött, és töretlenül megmaradt a rajongás, csak az évek folyamán alakult, formálódott, kezelhető keretek közé finomult. Hosszú, rögös, hibáktól hemzsegő utat jártam be, és a kezdő állatrajongó összes gyerekbetegségén túljutva reményeim szerint jó úton haladok. Jelenleg 2 kutyával és 2 cicával és több ideiglenesen befogadott gazdiváró négylbúval osztom meg az otthonomat. Én azt vallom, hogy az állatmentés egy kerek egész folyamat. Van eleje és vége. Egy elhatározással indul, amikor a megpillantott állaton segíteni szeretnél. Ezt követően kihozod telepről, vagy összeszeded az utcán, elhelyezed, eteted, oltatod, ivartalanítod, gazdit keresel számára, örökbefogadási szerződéssel örökbe adod, és ezt követően a sorsát után követed. Számomra ez az állatmentés.
Erdiczky Ágnes
Első állatos élményem nagyszüleim cirmos kandúrja volt, aki időnként előkerült különböző harci sérülésekkel és utána órákat aludt a heverőn. Később kaptunk egy kutyát, akit valahol meguntak, majd húgommal vittünk haza az utcáról egy kiskutyát átmenetileg, míg gazdit találunk neki. Természetesen sose lett új gazdija. Utána jött Artúr, akit szintén utcán szedtünk össze, Ő is évekig volt családtag nálunk, egy cicával együtt, akit lányom kapott 2 éves korában, hogy ne kelljen a szomszédba járni macskát simogatni.Szintén ez a gyermekem tehet arról, hogy végül az Alapítványnál kötöttünk ki, mert az iskolai közösségi szolgálatot az Élethang Alapítványnál teljesítette. Együtt jártunk kutyát sétáltatni, és különböző rendezvényeken segíteni. Lassan az életünk részévé vált az állatvédelem, segítettünk fuvarral, ideiglenes befogadóként és közben sokat tanultunk a felelős állattartásról. A munkánk jutalma az, amikor a tőlünk örökbe fogadott állatok és gazdáik boldogságát látjuk. Szerencsés vagyok, mert mindhárom gyermekem támogat ebben, és egyformán szeretik az állatokat.
Faragóné Gonda Zita
Hogy hogyan is kezdődött nálam, hogy állatokon segítsek? Szerintem azóta tart, mióta önálló gondolataim vannak. Anyukám egyik első története kiskoromból, hogy mikor 2 éves körül voltam, főzött, én pedig bementem hozzá egy marék meztelen csigával, és mutattam, hogy nézd anya milyen cukik. Viccet félretéve kiskorom óta igyekeztek kerülni velem az állatokat, mert az összes kóborkát összeszedtem, megsimogattam, megitattam és többé nem mentek el. Nagyszüleimnek és minden közeli családi barátnak így lett kutyája.
Aztán költöztünk és úgy alakultak a dolgok, ahogy nekem a legrosszabb volt. Hátrahagytunk cicát, adtunk menhelyre kutyát, sajnos többet is, hiába mondtam akármit. És most, hogy felnőttem elhatároztam, hogy jóváteszek ebből egy keveset, és segítek, ahol tudok.
Az elhatározásból az Élethang Alapítvány megalakulásával lettek tettek, ekkor jött az első ideiglenes kutyus hozzám, Aladár (Nipli). Férjem teljes vállszélességgel támogat, és a fiam és a lányom is ebben a szellemben fog felnőni.
Beke Katalin
Mindig kertes házban laktam és mindig voltak állataink. Számomra természetes volt, hogy az állat ellátása az első.
Az Élethang Alapítványról a gyáli újságban olvastam először. Akkoriban halt meg az egyik kutyám és szerettem volna egy új társat a meglévő mellé, ezért úgy gondoltam ideiglenes befogadó leszek. Az alapítvány még akkor bontogatta a szárnyait, épp csak megalakult, ezért nagyon örültek nekem.
Az ideiglenes befogadást „bebuktam”, beleszerettem Öcsibe, aki végleg itt maradt nálam. Az alapítvány munkáját eleinte a hétvégi sétákkal, kutyaiskolába járással segítettem, majd később ideiglenes befogadó is lettem. Egy állatot, akit hónapokig vagy évekig gondoz az ember, táplálja, gyógyítja (testileg, lelkileg) átadni az Őrőkkégazdinak nagyon nehéz feladat. De utána kapni a visszajelzéseket, látni a boldog mosolyt az arcukon, megfizethetetlen.
Ezért csináljuk, a boldog mosolyért…
Kakas Eszter
Mióta az eszemet tudom mindig volt legalább egy négylábú kedvencünk. Az állatok iránti szeretetem mindig is nagy szerepet játszott az életemben, és el sem tudom képzelni azt nélkülük. Középiskolába jártam, mikor az 50 óra önkéntes munka miatt megismerkedtem az Élethang Alapítvánnyal. Eleinte kutyák sétáltatásában segédkeztem, rendezvényeken nyújtottam segítő kezet, majd ideiglenes befogadók is lettünk családommal, valamint kutyaiskolában is okosodtunk állandó partneremmel, Corával. Ez idő alatt rengeteget tanultam tőle és társaitól, mialatt teljes szerelem alakult ki köztünk, így Cora véglegesen hozzánk költözött. Rengeteget tanultam még az állatmentésről, kutyák és macskák viselkedéséről és szocializálásáról. Valamint igyekszem felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, mert nincs annál jobb érzés mikor egy állatra, akiről hónapok óta gondoskodsz végre rátalál az Örökgazdi.
Mészáros Kata és Szegedi Zsolt
Amikor Panka kutyánk mellé egy mentett kutyát fogadtunk örökbe, akkor kezdtünk igazan tudatosan foglalkozni a kutyákkal.
2018-ban elvégeztem a Habilitációs kutya kiképzője tanfolyamot, mert többet akartam tudni a kutyák viselkedéséről.
Ekkor csatlakoztam önkéntesként az Élethang csapatához és pár héttel később a férjem is követett.
Azóta a szombatok az alapítványi sétákról szólnak.
Igyekszünk segíteni a kutyák szocializációjában, pórázhoz szoktatásban és az alap vezényszavak tanításában.
Állatot tartani komoly döntés, hosszútávú elköteleződést jelent, ezért fontosnak tarjuk felhívni a figyelmet a felelős állatartásra.
